Tanulj, dolgozz, pihenj és élj közösségi életet – most pedig válassz kettőt, a többit engedd el. Így éli meg a mindennapjait 2026-ban egy egyetemista. Mialatt …

Az ELTE hallgatói magazinja

Tanulj, dolgozz, pihenj és élj közösségi életet – most pedig válassz kettőt, a többit engedd el. Így éli meg a mindennapjait 2026-ban egy egyetemista. Mialatt …

A tavasz beköszöntével megnyitotta kapuit az ELTE Füvészkertjének egyik leglátogatottabb eseménysorozata, az immár egy évtizedes hagyománynak örvendő Sakura ünnep. Ezen alkalmakon a japán eredetű Hanami-tapasztalatot …

2026. február 23-án az olaszországi Asiago-fennsíkon, Ghertele települése mellett került sor helybéli olaszok és magyar vendégeik részvételével a neves fizikus, Zemplén Győző emlékművének felavatására. Az …

A címben feltett kérdés elsőre egyszerűnek tűnhet, valójában azonban egy rendkívül összetett problémát takar. A nők társadalmi helyzetét körüljáró rendezvénysorozat első alkalmán, február 25-én Dr. …

Az új szemeszter kezdetével folytatódott az ELTE Média és Kommunikáció Tanszéke által szervezett, közkedvelt beszélgetéssorozat, a Szabad Beszéd Lampé Ágnessel. Az év első vendége Ács …

Az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Irodája, röviden a SHÜTI, december3-án ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Lágymányosi Campus Gömb Aulájában. A konferencián többek között hallhattuk …

Évek óta izgatottság járja át a hallgatókat december elején egy bizonyos esemény miatt. Nem, itt nem a Mikulás napjára utalok, hanem a már hagyományként megtartott …

2025. október 29-én, 71 éves korában elhunyt György Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kiemelkedő munkatársa, aki többek között íróként, médiakutatóként, esztétaként, kritikusként és egyetemi tanárként …

A három éve indult kezdeményezés mostanra összetartó közösséggé nőtte ki magát: tanulmányaikban és személyiségükben sokszínű, mégis mind Istent kereső egyetemisták találkozási lehetősége ez. Akár katolikusok, …

Az ELTE-s hallgatók kulturális diverzitását az angol nyelven zajló Culture Fest keretein belül mutatták be az ELTE BTK falai között. Az esemény alcíme, a Kaleidoscope …